Vízgazdálkodás

Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási közösségek támogatása” című pályázati felhívás, amelyre a támogatási kérelmeket 2025. szeptember 4-től lehet benyújtani – jelentette be Viski József agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkár.

Az Agrárminisztérium továbbra is kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás elterjesztését, hiszen biztonságos termelést alapvetően csak öntözéses körülmények között lehet folytatni.  Ehhez a célkitűzéshez kapcsolódik a most megjelenő pályázat is – tette hozzá az államtitkár.

A mezőgazdasági termelés során kiemelt szerepe van a gazdák közötti együttműködésnek, így van ez az öntözéses gazdálkodás vonatkozásában is. A közösségekbe szerveződött gazdákat a korábbi időszak Vidékfejlesztési Programjának keretében is támogatta az Agrárminisztérium, amelynek eredményeképpen több mint 130 öntözési közösség nyert vissza nem térítendő támogatást, mintegy 10 milliárd forint összegben.

Ezen korábbi pályázat folytatása a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében most meghirdetett, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló kiírás.  A felhívás ösztönözni kívánja a gazdákat abban, hogy az öntözéshez szükséges infrastruktúrát együtt hozzák létre és együtt üzemeltessék annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló vízkészletet hatékonyabban tudják felhasználni – emelte ki Viski József. 

A 2 milliárd forint keretösszeggel megjelent felhívás alapján elnyerhető támogatás mértéke legfeljebb 75 millió forint lehet, amelyet új öntözési beruházás előkészítésére, illetve a meglévő öntözőtelepek üzemeltetésére lehet fordítani.

Az államtitkár arra is emlékeztetett, hogy ősszel újra elérhetők lesznek, a KAP Stratégiai Terv alapján meghirdetett, öntözésfejlesztési beruházásokat támogató felhívások. Ezekre az elismert fenntartható vízgazdálkodási közösségek is pályázhatnak kiemelt, 65 százalékos támogatási intenzitás mellett.

A kiírással kapcsolatos információk a kap.gov.hu weboldalon találhatók, ahol a Közös Agárpolitika Stratégiai Terv keretében megvalósuló, 2027-ig tartó támogatási ciklussal kapcsolatos tudnivalók is szerepelnek.

 

Forrás: Agrárminisztérium, Sajtóiroda

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám